Október hatodikán az aradi vértanúkra emlékeztünk

 

 

TALENTUM TEREM NYÍLT ISKOLÁNKBAN

 

Sikeres LEADER pályázat eredményeként október 18-án elkészült a TALENTUM TEREM iskolánkban.

Olyan pedagógiai műhelyt alakítottunk ki, amely digitális-multimédiás-környezetvédelmi kiscsoportos foglalkozások megtartására alkalmas.

P1260685_640x480_500x375

fotó: Gáspár Mária

 

MESEPROJEKT HÁROM HÉTEN ÁT

Iskolánk 2. osztályos tanulói, Székely Emese tanítónő vezetésével három héten át a mesékkel foglalkoztak. A projekt záróakkordja volt a nyilvánosság előtt bemutatott dramatizált mesejáték.

 

IMG_6509 IMG_6536

 

„SÁRKÁNYOK” MESEMONDÓ TALÁLKOZÓJA


Október 28-án tartottuk iskolánkban a „Sárkányok” kilencedik mesemondó találkozóját. A rendezvényt Székely Emese tanítónő nyitotta meg. A vendégek köszöntése után elmondta, hogy egy három hetet meghaladó „mese projektet” zárnak tanítványaival, a második osztályos diákokkal. Ennek keretében készültek Lázár Ervin „A soványító palacsinta” című meséjének dramatizált feldolgozásával.

Elmondta továbbá, hogy ennek a rendezvénynek nemcsak hagyománya, hanem rangja is van. Raffai Judit „A magyar mesemondás hagyománya” című könyvében már 2006-ban említi a „sárkányos” nevű települések mesemondó-találkozóját Bakonysárkányon.

 

 

Díjazottak lettek „TAKARÉKOS” rajzaink


Október 29-én Ligeti Bálintné és Milus Anikó a Bakonyvidéke Takarékszövetkezet ügyvezetői személyesen adták át a rajzpályázat nyerteseinek jutalmát.

A pályázatot az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség hirdette általános iskolai tanulóknak „Magyar Takarék – A hazai bank” mottóval. A pénzintézet tevékenységét leginkább kifejező rajzokat a Takarékossági Világnap alkalmával bemutatták és díjazták.