Az 5. és a 6. osztály idén a Bakonyban fekvő városokba, Zircre és Veszprémbe látogatott el. Zircen a Bakonyi Természettudományi Múzeumot - hazánk első vidéki természetrajzi szakmúzeumát tekintettük meg. Itt mozaikszerű képet láthattunk a változatos domborzatú bakonyi tájról.

2 3

A kiállítótér folyosóján a hegységben leggyakoribb három erdőtípus jellegzetes fáival, illetve azok rovarvilágával ismerkedhettünk meg.

A termekben a vidék legfontosabb növényeit, állatait vehettük alaposan szemügyre.

Az egyik helyiségben pedig a Kárpát-medence ásványaiban gyönyörködhettünk.

 

Ezután a veszprémi állatkertbe vezetett az utunk, ahol a hagyományos állatkerti állatok mellett az egzotikus élőhelyről származó nagymacskákat, tigriseket, oroszlánokat, a hatalmas méretű kamcsatkai medvéket, az élénk színekben pompázó vízimadarakat, és más különleges állatokat csodálhattunk meg.

8 10

Sétánkat a Kölyökdzsungel játszóházban fejeztük be, ahol a kalandra vágyók kedvükre kúszhattak, mászhattak, kipróbálhattak sok érdekes dolgot.

A következő állomásunk a balatonfűzfői bobpálya volt. A kétszemélyes kocsikban párokban vagy egyénenként csúszhattak le tanulóink a 800 m hosszúságú pályán. Miután mindenki kipróbálta ügyességét, hazafele indultunk. Sem a meleg, sem a sokféle izgalom nem fárasztotta ki csapatunkat, bőven maradt energia játékra, beszélgetésre a buszban is.

Vidáman, sok-sok ismerettel, s élménnyel gazdagodva érkeztünk meg a koraesti órákban.

 

A 3-4. osztályos tanulók a tanév nagy részében a történelmi olvasmányok bűvöletében éltek. A szorgalmas tanulás megkoronázása volt a visegrádi történelmi kirándulás. A királyi palota szépen felújított romjai tiszteletet parancsoló módon emelkednek a látogatók feje fölé. Láttuk Mátyás király életének legfontosabb helyszíneit, megcsodáltuk az oroszlános kút vörös márványkövének míves faragását.

11 13

Ballagási ünnepségünkön sok szeretettel köszöntök minden kedves vendéget, Aka, Bakonysárkány, Vérteskethely települések polgármestereit, Esperes Urat, a szülőket, iskolánk pedagógusait, tanulóit és utoljára, de mégis legelsősorban ballagó nyolcadikos növendékeinket!

Kedves Ballagó Diákok!

Nem tudom, hogy miféle számvetéseket készítettetek most a búcsúzás előtti időszakban. Én, a matematika szakos tanár kiszámoltam, hogy közel 1500 napot, majdnem 10 ezer órát töltöttetek el az általános iskolában.

1 2

Nyolc évvel ezelőtt, amikor kezdtétek egy csomó bizonytalanság volt bennetek. Megfogalmaztátok magatokban a kérdést: Miért jöttem ide? Mit keresek itt?

Ezeket a kérdéseket Ákos, az énekes válaszolhatta volna meg a legjobban számotokra:

„Azért vagy itt, hogy mindent láss,

Hogy értsd a szót, hogy olvasd az írást.

Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,

Hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj.”

Iskolánk 1.498.000 Ft pályázati támogatást nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumától a „Természettudományos talentumműhely” elnevezésű projekt megvalósítására (NTP-KTMK-11-0002).

A programban 16 tanuló vesz részt. A diákok beválogatása több szempont szerint történt. Figyelembe vettük a természettudományos tantárgyi érdemjegyeket, a pedagógusi ajánlásokat, a gyermekek motiváltságát és előzetes részvételüket az ilyen irányultságú szakkörökön, tanulmányi versenyeken, valamint a szülői támogatottságot.  Természetesen jelentős súlyú volt a beválogatásnál az a pszichológus által végzett mérés, mellyel a diákok IQ-ját és intelligenciáját vizsgáltuk.

1

A projekt keretében összes 60 órányi foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek, melyek április 15. és június 30. között zajlanak. Ezek a foglalkozások a földrajz, természetismeret, fizika és biológia tantárgyakhoz kapcsolódnak. Közülük szép számban vannak olyanok is, melyek nem az iskolában, hanem egy-egy múzeumban, interaktív kiállításon vagy éppen a természetben zajlanak. Ez utóbbi foglalkozásokra a nyári szünet első hetében kerül sor és az alábbi helyeket keressük fel: Csodák Palotája, Magyar Természettudományi Múzeum, Magyar Földrajzi Múzeum, Planetárium, Csodabogyós barlang, Tapolcai tavas-barlang, tési szélmalmok, dudari bauxitbánya, Zirci Arborétum, Bakonyi Természettudományi Múzeum.

A pályázati projekt egyik színfoltja volt a Kutató Diákok Napja elnevezésű program, melyet június 11-én tartottunk a Bakonysárkányi Faluházban. A rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, a kistérség szinte valamennyi oktatási intézménye képviseltette magát. Súrról, Bakonyszombathelyről, Ászárról, Rédéről, Keréktelekiről és Császárról is érkeztek diákok és tanárok.

17

A projektnap igazgatói köszöntővel kezdődött, melynek keretében ismertettük a bakonysárkányi pályázatot. Két meghívott előadónk volt, akik rendkívül érdekes, színes bemutatót tartottak. Harmat Beáta, a Bakonyi Természettudományi  Múzeum entomológusa „Csodálatos rovarvilág” címmel előadást,  Dr Mari László, az ELTE TFT docense pedig úti beszámolót tartott az Atacama expedícióról  „Expedíció a Föld legmagasabb tűzhányójára” címmel.

3 7

Az NTP-KTMK-11-0002 kódszámú pályázaton nyert keretből olyan programot tudtunk biztosítani a tehetséges és természettudományi tantárgyak iránt érdeklődő gyermekek számára, amelyek az iskola falain kívül zajlottak. A programok közös jellemzője volt, hogy a természettudományos jelenségeket azok előfordulási helyén, élményközpontúan, gyakorlat centrikusan, interaktív módon tudtuk bemutatni.

5 6

Azt reméljük, hogy tanulóink így még jobban megértik az összefüggéseket és továbbra is fenntartható az érdeklődésük, a kísérletezési, és kutatási kedvük. Egyfajta tehetségtábort szerveztünk tehát a nyári szünet első hetében, mellyel célunk jóval túlmutatott a szabadidő hasznos eltöltésén.  Az alábbi kínai mondás vezetett bennünket:

„Amit hallok, azt elfelejtem,

amit látok, arra emlékszem, amit

kipróbálok, azt tudom.”