Kisdiákok felvonulása saját készítésű lámpásokkal

Márton püspök legendája – libás jelenet német nyelven

Német polgári táncok – minitáncház

Harmonikajáték – Frey Péter

Ludas kupa alsós és felsős diákoknak, osztályok „összeméretése”, ahol mindenki győzött és kapott ludas érmet, mert „leg” lett valamiben

Nagyon örültünk, hogy velünk játszottak a szülők is, így még hangulatosabbá, élvezetesebbé tették a programot! Igazán vidám délután volt! Ezért köszönet a remek szurkolótábornak is!

Köszönjük a cukrászremekeket a szülőknek, nagyszülőknek, nyugdíjasoknak! Igazán odatették magukat!

Köszönet a szervező- és felkészítő munkáért Székely Mártonnak, Székely Emesének, Szabó Magdolnának, Molnár Gábornak és Krichó Krisztinának!

Köszönjük az osztályfőnökök és a testnevelést tanítók közreműködését, és a sok háttérmunkát az iskola valamennyi dolgozójának és a szülőknek!

 

 

   

 

Szép számmal jelentkeztek tanulók a Sárkánysulisok Mesemondó Versenyére, melyet Csernik Szende székely mesemondó, lábbábos nyitott meg. Magával ragadó előadásában remekül visszatükröződött hitvallása: „Hiszek a mesékben, hiszek az élő szóban, a kincsben, a mese teremtő erejében. Mert a mese-szó a nép összetartó íze, lelke, a mesemondó ezt közvetíti.”

 

A résztvevőket Krichó Krisztina tanítónő köszöntötte, majd kiscsoportokban megkezdődött a verseny.

Tanulóink szépen felkészültek, színvonalas előadásokat hallhattunk tőlük. Minden résztvevő emléklapot és „Mátyás koronát” kapott ajándékba. A látványos kerámiák Székely Emese tanítónő vezetésével készültek az alkotópadláson.

Eredmények korcsoportonként:

1-2. osztály

1.helyezett: Kiss Gréta

2.helyezett: Bakai Bogi

3.helyezett: Micskó Vivien

Különdíjas: Rigó Noel Roland

Zsűri: Karkuczka Bernadett, Vinkovits Katalin

 

3-4. osztály

1.helyezett: Varga Liza

2.helyezett: Buda Szofia

3.helyezett: Kiss Brigitta

Zsűri: Székely Emese, Balog Mária

Felsős korcsoport

1.helyezett: Pekács Melánia

2.helyezett: Letenyei Kata

3.helyezett: Nyári Amanda

Zsűri: Molnár Gábor, Szabó Magdolna

Felkészítő tanárok: Buda-Rácz Éva, Szőke Ágnes, Malcsik Józsefné, Iván Árpád Krisztiánné, Szroghné Patvaros Zsuzsanna, Vecseiné Trosztmér Tímea.

 

Szervezők: Krichó Krisztina és Malcsik Józsefné

Gratulálunk a versenyzőknek, akik jutalom könyvvel és oklevéllel térhettek haza!

Köszönjük a zsűri, a felkészítő pedagógusok, és a szervezők munkáját!

Köszönjük a szülőknek a sok gyakorlást, lelkesítést és a részvételt!

Alsós diákjaink, az állatok világnapja alkalmából a DoriNita Családi Farmon jártak Felsődoboson.

Sokféle állattal találkoztak –köztük Jill-lel és Tyson-nal a kengurukkal–, és kipróbálhatták a szalmás játszóházat is.

A kecskéket, lovakat, szarvasmarhákat, juhokat és a baromfit is alaposan szemügyre vették, meg is simogatták a szelídebb példányokat.

A legnagyobb dicséretet a negyedik osztályosok érdemlik, akik gyalog tették meg az iskolától a farmig vezető utat és vissza.

A felsősök természetismeret és biológia órákon foglalkoztak a jeles nappal. Hadas Zsiga és Vili egy prezentáció keretében számolt be családi házuk kertjében található számtalan védett állatról, valamint a kis házi kedvenceikről.

Gyűjtőmunkából származó őszi levelekből, termésekből a hatodikosok „állati jó” képeket készítettek, és azokból rögtönzött kiállítást is szerveztek.

Ma, október 4-én, az állatok világnapján, iskolánkban középpontba került az állatok védelme, tisztelete és szeretete.

 

 

 

 

Az 56-os forradalomra emlékeztünk. Méltó ünnep volt, megható…

A műsort Szroghné Patvaros Zsuzsanna tanárnő történelmi bevezetője nyitotta meg. Ezt követően a 4. osztályosok nagyszerű előadása ragadta magával a közönséget. Köszönjük nekik a meghitt műsort, az énekkarosoknak a közreműködést!

A negyedik osztályosokat Iván Árpád Krisztiánné, az énekkart S Tamaskovics Anikó készítette fel.

 

 

 

Hlavács Máté 5. osztályos tanulónk, az országos nemzetiségi rajzpályázat különdíjasaként siófoki jutalomtáborban vehetett részt.

A 13 magyarországi nemzetiség hagyományait és kultúráját változatos programok keretében ismerhették meg a résztvevők. Volt nemzetiségi kvíz, műhelyfoglalkozás, zenés táncház, színházi előadás, szabadulószoba, ügyességi játékok és balatoni hajózás.

Máté nagyon jól érezte magát, tanárai és iskolatársai számára élménybeszámolót is készített.

Közreműködő tanár: Szabó Magdolna