Végre itt a nyári szünet, eljött a táborozás ideje! A mi iskolánk is megnyitotta kapuit, de ezúttal szabadidős programokra és játékos tanulásra várja a gyerekeket. 

Az alsó tagozatos épületet kisdiákok népesítették be.

Első nap színes betűkből kiraktuk a hét témáját: „Én és a környezetem”, majd vidám tábori dallal és tánccal hangolódtunk jó kedvre.

 

A délelőtt a szelektív hulladékgyűjtés jegyében mesével, kézműveskedéssel és plakátkészítéssel telt. Volt torna és játék is. A szépen megterített asztaloknál elfogyasztott finom ebéd után pedig pihenésre is szántunk időt. Utána természetjárás és sok-sok játék következett. Úgy elrepült a délután, hogy szinte észre sem vettük!

 

A második napon is sokat játszottunk. A csapatversenyek során játékból és igazából is szelektáltuk a különböző hulladékokat.

 

A finom és egészséges tízórai után a komposztálás fogalmával is megismerkedtünk: az almacsutkák nem a szemetesbe, hanem a természetbe kerültek.

Nem dobtuk ki az elhasznált szivacsokat sem: ülőpárnákat készítettünk belőlük a délutáni erdei sétához és a későbbi kirándulásokhoz.

 

A természetjárás ma is a kedvenc programok közé tartozott. A kék csoport az Erdő könyvéből adott útmutatást arról, milyen állatokat és növényeket találhatunk magunk körül. Ezután minden csapat nagyítóval és rovargyűjtő edénnyel felszerelkezve indult útnak. Az erdei kincsekből hazatérve kiállítást rendeztünk.

 

Szerdán, a harmadik napunkon egy nagyon színes, érdekes kiránduláson vettünk részt Pannonhalmán. Útunk első állomásain szinte repültünk, hiszen a Pannonhalmi Lombkorona Tanösvényen végig sétálva, és a Boldog Mór kilátón a lombok felett jártunk.

 

 

Ha már Pannonhalma, akkor nem maradhatott ki programunkból a Pannonhalmi Bencés Főapátság megtekintése sem. Egy kedves idegenvezető irányításával megnéztünk egy filmet Szent Mártonról, felelevenítettük tudásunkat a témával kapcsolatban. Az apátság makettjének megépítése során megismertük annak részeit és történelmi hátterét.

 

Ezután kívülről és belülről is megvizsgáltuk az épületeket játékos feladatok kíséretében. Szebbnél-szebb épületrészek tárultak elénk, és sok mindent megtudtunk a szerzetesekről is.

Kirándulásunk végén pedig ellátogattunk a gyógynövénykertbe, ahol az ott termesztett növények jótékony hatásairól hallhattunk. Többet meg is tudtunk szagolni, illetve kóstolni csokoládé formájában.

 

A borús idő ellenére jókedvünk csütörtökön is töretlen volt. Elsétáltunk a játszótérre, ahol a játék mellett a csapatoknak egy különleges feladata volt: földigilisztát kellett keresni és egy vizsgálóedénybe helyezni.

 

 

Ezután alaposan megvizsgáltuk az állatokat nagyító segítségével és nagyszerű prezentációkat hallottunk a témával kapcsolatban. Egy vers megismerésére is jutott időnk. Délelőtti programunkat pedig földigiliszta gumicukor evéssel zártuk.

  

Délutánunk labdajátékkal és az energiatípusok megismerésével telt. Negyedik táboros napunk egy közös játékkal zárult.

 

Ötödik napunk a víz jegyében telt. Egy figyelemfelkeltő mese megnézése után a csapatok „kiszínezték a Földet”, amelyen elkülönítették egymástól a szárazföldet és az élőlények számára nagyon fontos vizet.

  

Egy kézműves foglalkozás keretében kibővítettük tudásunkat a víz körforgásáról.

 

Különböző kísérleteken keresztül szemléltettük a víz tulajdonságait és azok változásait. Az időjárás alkalmas volt arra, hogy a körforgást, a párolgást és a lecsapódást is megfigyeljük.

  

Nyújtógyakorlatok segítségével átmozgattuk magunkat.

Délután felelevenítettük a hét élményeit. Jó hangulatban, közösen megnéztük a tábor alatt készült fényképeket. Az emléklapok kiosztása után rendbe tettük a termet, és sok élménnyel, emlékkel, vidáman indultunk haza.

 

Krichó Krisztina és Szabó Magdolna programszervezők

powered by social2s