Az NTP pályázati programban résztvevő tanulókkal május 11-én múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt az Esztergomi Duna Múzeumban. A pályázati program tervezésekor még nem tudhattuk, hogy az állandó kiállítás áprilistól egy évre bezár. Helyette azonban hasonlóan jó programokat kínálnak a múzeum munkatársai. A látogatás első részében a Látványtárban vettünk részt egy vezetéses túrán. A gyerekek figyelmét leginkább az keltette fel, hogy a 21. század modern eszközein keresztül ismerkedhettek a magyar hajózás történetével. Használhattak táblagépeket, nagyméretű számítógépes kijelzőket is.

A múzeum így fogalmazza meg az általa kínált programot. „Látványtárunk különleges válogatása nem a megszokott módon mutatja be sokszínű gyűjteményeinket: új dimenziókat nyit, megismerésre sarkall, szórakoztat. Lehetőséget teremt az önálló felfedezésre, de közös élményekkel is gazdagodhatunk.”

 

 

Ezt követően egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt. Rendkívül érdekes volt mindannyiunk számára, hogy papírmerítéssel újra papírt állíthattunk elő. Mindenki tetszése szerint díszíthette növényekkel, virágszirmokkal a munkáját. Száradást követően postázzák majd számunkra az elkészült darabokat. 

Természetesen, ha már Esztergomban jártunk, a Bazilikához is ellátogattunk. Ezen kívül megtekintettük Szent István megkoronázásának szobrát.

 

Benis István és Mór Mária, kísérő pedagógusok

 

powered by social2s