Már évek óta hagyomány, hogy ásványkiállításnak ad helyet iskolánk. November hetedikén és nyolcadikán tanulóink kiscsoportokban hallgattak előadást a kőzetek keletkezéséről, szerkezetéről, esetleges gyógyító hatásáról. A hallottak jól kiegészítették természeti, földrajzi ismereteiket és tanulmányaikat.

Akinek zsebpénze engedte, vásárolhatott is a számára érdekes darabokból.

Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész, a Magyar Érdemrend Középkereszt kitüntetettje két alkalommal november 5-én és 8-án tartott tanulóinknak előadást az operáról.

Az első előadáson Benisné Manner Melinda, igazgatónő köszöntötte és méltatta munkásságát. Az előadás autentikus környezetben zajlott, hiszen a művésznő színházi öltözőt rendezett be díszletként.

Pitti Katalin, az opera nagyköveteként rendkívül fontosnak tartja a tanítást, az opera népszerűsítését. A tanítás pedig szent kötelesség, mert "...amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg! Szabad vagy a kövektől az étherig, de jajj neked, ha magadnak tartod meg!" -Hamvas Béla szavaival vallja a művésznő ars poétikáját.

 

Előadásain először az alsó tagozatosoknak, majd a felsősöknek mesélt munkásságáról, a „számára elrendelt feladatokról”. Végigment a zenetörténet főbb állomásain, beszélt Kodály és Bartók munkásságáról és persze az operáról, legfontosabb szerepeiről. Példát mutatott a hangképzés különböző módjairól és többszőr megcsillantotta csodálatos hangját.

Tanulóink rendkívüli türelemmel hallgatták végig előadásait. Ügyesen válaszoltak kérdéseire, melyet kis kosárkájából vett csokoládéval is honorált. Köszönet az előadásokért!

Iskolánk felsős tanulói számára november 10-én két témában tartott előadást a Kisbéri Rendőrkapitányság munkatársa, Kozicz Renáta. Az előadásokon részt vett Magyar Zoltán, iskolarendőr is.

Az első téma az Internetbiztonság, a felelős internethasználat volt. A világháló egyre sűrűbben átszövi életünket. Rengeteg előnye mellett veszélyeket is rejt, és sajnos jó alkalom a kevesebb élettapasztalattal rendelkező, befolyásolható korosztályok megrémítésére, kihasználására. A vitathatatlanul hasznos alkalmazásokat, üzenetküldő szolgáltatásokat és közösségi oldalakat az anonimitást kihasználva sok rosszindulatú, destruktív ember is használhatja adathalászatra, befolyásolásra, anyagi haszonszerzésre. Az előadó minden résztvevő tanuló figyelmét felhívta a biztonságos internetezés alapszabályaira, a lehetséges veszélyekre és elmondta hogyan lehet azokat megelőzni.

Kozicz Renáta a második előadás során az emberi szervezetre káros anyagok elkerülésére biztatta a résztvevőket. A káros szenvedélyek lehetséges következményeit videókkal szemléltette. A közvetlen hangnem és a szemléletes videók felkeltették a tanulók érdeklődését. Reményeink szerint mindkét témában eredményes lesz preventív szándékunk.

Hagyományos őszi programjaink között szerepel az elsősök látogatása az óvodában, ahol boldogan mutatták meg, mi mindent tanultak németből szeptember óta. Az ovisok ügyességének és az óvó nénik bátorításának köszönhetően közös német játékra is sor került.

A Márton napi megemlékezés osztályonként zajlott:  az alsósok libás díszeket készítettek, a felsősök liba alakú süteményt sütöttek.

Szívesen alkalmazunk érdekes eszközöket és módszereket a tanórákon. A másodikosok német óráját a Lego Story Starter készletek színesítették: a feladat a párokban elolvasott és értelmezett mondatok megépítése volt.

l

Az országos nemzetiségi rajzversenyre idén is sok színvonalas pályamunka érkezett. A negyedikes Benczik Hanna nem csak képen ábrázolta, hanem el is készítette a hagyományos sváb lakodalmas süteményt, a kvircedlit. Nagyon finom lett! 

Szabó Magdolna, német nemzetiségi tanárnő, munkaközösség-vezető

November 20-án négy alsós kisdiák és kísérőik felkerekedtek, hogy a borongós délutánba egy kis vidámságot vigyenek. Az utazás nem tartott sokáig, hiszen csak a Bakonyszombathelyi Benedek Elek Általános Iskoláig kellett eljutnunk, ahol, mint már sok-sok éve, már vártak bennünket a szervezők. A környék öt iskolájából összesen huszonöt tanuló vett részt a versenyen legyőzve lámpalázát és a nap fáradtságát. Iskolánkból két elsős tanuló, Pekács Melánia, Tárkányi Viktória, egy harmadikos, Egri Noel és egy negyedikes, Ősz Liza Karolina, vett részt a versenyen. Mindannyian ügyesen szerepeltek, és az erős mezőnyben idén Egri Noel ért el harmadik helyezést. Gratulálunk a gyerekeknek a vállalkozáshoz és a helyezéshez, köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

 

Székely Emese, munkaközösség-vezető