Szép eredmények matematikából

A Gárdonyi matematika verseny országos döntőjébe jutott két tanulónk a nyolcadik osztályból. A döntőbe az évközi levelező versenyen kimagasló eredményt elért tanulókat hívták be. Április 19-én Budapesten mérhette össze matematikai és logikai képességeit Bársony Tibor és Kertész Soma az ország legjobbjaival. Mivel matematikából mindig sok tanuló versenyez, igen nehéz a legjobb 20 tanuló közé kerülni. Tibinek mégis sikerült az előkelő 14.helyet, Somának pedig a 17.helyet elérni. A diákokat Székely Márton tanár úr készítette fel. Gratulálunk az eredményekhez!

matek

Siker a nyelvtan versenyen

A kistérségi nyelvtan versenyt évek óta Kisbéren szervezik meg. Iskolánk minden évben nevez a versenyre. Ebben az évben is dobogós helyet szereztünk a 4. osztályosok mezőnyében. Szrogh Zsanna, iskolánk tanulója 3. helyezett lett. Felkészítője, Szroghné Patvaros Zsuzsanna tanárnő volt. Gratulálunk nekik!

zsanna

Európai Uniós ismeretekből ismét elsők lettünk

Testvériskolánk, a szili (szilsárkányi) iskola évek óta szervez Európai Uniós vetélkedőt. A diákoknak hét próbán át kell bizonyítaniuk, hogy uniós ismereteik szerteágazóak. A topológiai feladatok mellet keresztrejtvényt és TOTÓ-t kell kitölteni, fogalmakat kell meghatározni. Az európai kultúráról éppúgy kérdéseket tesznek fel, mint a feltalálókról vagy az éppen aktuális soros elnökségről.

A tanulóknak egy prezentációval is készülniük kellett, mely a „Hungarikumok” címet kapta.

Iskolánkat Heller Adrián, Kertész Soma és Wellner Bence 8. osztályos tanulók képviselték a versenyen.

IMG_6646

A diákok jó felkészültségét bizonyítja, hogy nagy biztonsággal szerezték meg ebben az évben is az első helyet.

Felkészítők: Benis István és Benisné Manner Melinda pedagógusok.

Gratulálunk az első helyezéshez!

Szelektív hulladékgyűjtés szervezetten

Május 10-én ünnepeljük a Madarak és Fák Napját, mely az egész természet ünnepe. Mégis különös figyelmet fordítunk a fák és az erdők védelmére, az ott élő és fészkelő madarakra.

Amennyiben szelektív hulladékgyűjtéssel elősegítjük a papír újrahasznosítását, kevesebb fát és erdőt kell kiirtani a jövőben. Ezáltal az ott fészkelő madarak is háborítatlanul élhetik tovább mindennapjaikat.

A Zöldsárkány Csoport felhívást intézett a lakossághoz és május 9-én összegyűjtötte a papírhulladékot településünkön. Az akció eredményeként 28 mázsa papírhulladékot szállíttattunk Inotára, újrafeldolgozás céljából.

Május 11-én aztán az akcióban részt vevő családok, a papírhulladékért cserébe muskátlit vehettek át az iskola udvarán. Ezáltal azt is reméljük, hogy virágosabb környezetben várhatjuk a nyár beköszöntét.

Az akciót a bakonysárkányi Önkormányzat is segítette, traktort bocsátott rendelkezésünkre a hulladék összegyűjtéséhez, valamint támogatta a virágosztást.

Zöldsárkány Csoport, Benis István csop.vezető

virag2 virag3

virag1virag5

ATLÉTIKA VERSENY

Iskolánkban május 5-én és 6-án atlétika verseny volt. A felső tagozatosok 60 és 600 m-es futásban, kislabda hajításban és távolugrásban mérhették össze képességeiket. A versenyt Rumán Sándor tanár úr szervezte, munkáját Molnár Gábor tanár bácsi segítette.