November 11-én 10. alkalommal rendezte meg iskolánk a Sárkányok Mesemondó Találkozóját. A jubileumi alkalomból Benisné Manner Melinda igazgatónő köszöntötte a résztvevőket. Ezután a három iskola (Bakonysárkány, Bősárkány, Szilsárkány-Szil) egy-egy képviselője emlékezett vissza az elmúlt tíz év közös eseményeire. Székely Emese, alsó tagozatos munkaközösség-vezető prezentációjában a mesemondóverseny kezdeteiről, a „sárkány kapcsolat” kiépítéséről és a mesetalálkozók változatos, tartalmas programjairól beszélt. Egy kisfilmet is vetített a bakonysárkányi diákok korábban bemutatott dramatizált meséiből. A bősárkányi iskola nevében Kinczer József igazgató szólt a közönséghez. Prezentációjában a közös emlékek mellett átfogó képet nyújtott iskolájukról, településükről. Németh Szabolcs, igazgatóhelyettes a szilsárkányiak, sziliek képviseletében mondott egy mesét, mely sajátos, élvezetes módon mutatta be a „sárkány települések” egymásra találását.

mese20

A megnyitóról készült felvétel itt megtekinthető.

Ezután következett a mesemondó verseny. A tanulókat három korcsoportban értékelte a zsűri és az alábbi eredmények születtek.

1-2. osztály

1. helyezett Takács Dominik, Bakonysárkány

2. helyezett (mego.) Horváth Flóra Szil és Szimler Patrícia, Bakonysárkány

3. helyezett Világi Áron, Bősárkány

Ősz Gergő, bakonysárkányi első osztályos tanuló különdíjban részesült.

mese6

3-4. osztály

1. helyezett Büki Barbara, Bősárkány

2. helyezett (mego.) Czechmeister Boglárka, Szil és Gulyás Eszter Bakonysárkány

3. helyezett Tompos Rebeka, Szil

mese7

Felső tagozat

1. helyezett (mego.) Erdős Enikő és Kovács Fanni Bősárkány

2. helyezett Varga Eszter, Bakonysárkány

3. helyezett (mego.) Kovács Bálint és Nagy Nóra Szil

mese8

Az alsó tagozatosokat Kolonicsné Molnár Judit bakonyszombathelyi és Sinkoviczné Varga Márta kisbéri pedagógusok értékelték. A felső tagozatosokat zsűrizte: Beke Gyöngyi a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás Humán Bizottságának Elnöke és Pintérné Ballabás Márta a bakonyszombathelyi iskola intézményegység-vezetője. Köszönjük munkájukat!