A pályaorientációs nap kiemelt célja, hogy a gyerekek időben felkészülhessenek a pályaválasztásra, képességeiknek és érdeklődési köreiknek megfelelően. Ehhez elengedhetetlen, hogy minél több szakmát, foglalkozást ismerjenek meg.

Nem lehet elég korán elkezdeni a jövőre való felkészülést. Már első osztályosaink is több foglalkozással megismerkedtek a pályaorientációs napon. Kártyák segítségével, egyenként mutatták be azokat. Tevékenységeiket a szakács szakma köré csoportosították. Közösen készítettek papírból hajtogatással szakácssapkát. Gyurmából péksüteményeket formáztak, amit ízlésesen "tálaltak". Végül konyhai alapanyagokkal élő memóriajátékot játszottak.

A második osztályosok Amerikából jöttünk-et játszottak, barkóbáztak, saját készítésű Sodokuval játszottak, plakátot készítettek, majd német nyelvű szituációs játékokkal folytatták a programot.

A nagyobbak, 3-8. osztályosok pedig a foglalkozások széles tárházát mutatták be a legkülönlegesebb módokon: lapbook, memóriakártya, dominó, interaktív tabló, vagy éppen társasjáték formájában. Ezek értéke éppen abban állt, hogy a gyerekek maguk készítették őket, a végén egymásnak bemutatták, a játékokat pedig kisebb-nagyobb csoportokban ki is próbálták.

A tanulók nagyon lelkesek és kreatívak voltak, ügyesen tudtak csapatban együtt dolgozni.

Az előzetes felkészülés és a pályaorientációs nap lehetőséget adott számos szakma, szakmacsoport mélyebb megismerésére. Egy lépéssel előrébb jutottunk a pályaválasztás göröngyös útvesztőjében.

A foglalkozásokat az osztályfőnökök és az évfolyamokon tanító pedagógusok vezették. Köszönet munkájukért!

 

 

Iskolánk csatlakozott a Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédelmi Egyesület felhívásához, és a mai napon 7:30 és 11:00 óra között az iskola előtti utcát ISKOLAUTCÁVÁ alakította.

A programot fesztivál jellegű, zenés, táncos, mozgásos programokkal színesítettük, és egy „utcabüfét” is berendeztünk.

Legfőbb célunk a figyelem felkeltése volt. Felhívni a figyelmet arra, hogy az iskola előtti úton rendszeres a gyermekek mozgása, és ezért fokozott óvatossággal kell közlekedni. Nem mellesleg a kevesebb jármű, a több mozgás a gyerekek tanulási képességeit is növeli.

Ez a program egy nemzetközi kezdeményezés, amire a figyelmet még inkább ráirányította augusztusban a Trefort utcai ISKOLAUTCA program sikeres megvalósítása.

A gyerekek rendkívül élvezték, hogy kötetlenül játszhattak, mozoghattak az utcán. Kérjük az iskola előtt közlekedőket, máskor is fokozottan FIGYELJENEK RÁNK!

Köszönjük szépen a szülőknek, nagyszülőknek a sok finom süteményt!

Köszönet az intézmény dolgozóinak az aktív közreműködésért: táncház vezetése, díszletek készítése, büfé működtetése, „virágszőnyeg” felfestése az aszfaltra, díszletek felajánlása, iskolautca berendezése, pakolás, ötletek, stb.

Köszönjük, hogy az önkormányzat engedélyezte a program megvalósítását a közterületen! Köszönjük a lakosság türelmét!

A rendezvény abból a szempontól is sikeresnek tekinthető, hogy a közeljövőben lesz lehetőségünk labdák vásárlására!

Köszönet minden segítőnek, jó szándékú támogatónak!

 

 

Három 5.osztályos tanulónk, Bierbauer Botond, Buda Szofia és Hlavács Luca, a Medve Matek szabadtéri verseny őszi fordulóján vettek ma részt. A verseny regionális forduló volt, a választott helyszín pedig Kisbér.

Diákjainkat a kissé borongós idő sem hátráltatta, jó hangulatban, lelkesen oldották meg a feladatokat. Kiváló matematika tudásuknak köszönhetően GYÉMÁNT FOKOZATOT értek el.

Gratulálunk a szép eredményhez! Büszkék vagyunk rátok!

Felkészítő pedagógus: Mór Mária tanárnő. Köszönjük munkáját!

Koszka Attila szakértő, „A Vértes gombavilága” című könyv szerzője ma rendhagyó foglalkozást tartott az 5. és 6. osztályos tanulóknak. A tananyaghoz kapcsolódó bemutató fókuszában a gombák voltak. Egy egész asztalsort töltött meg szemléltető anyagokkal. Rendkívül sok gombafajt mutatott be és számos érdekességet mondott el róluk. A tanulók örömmel fogadták a színvonalas bemutatást, interaktív foglalkozást.

A rendhagyó órákat Benis István tanár úr szervezte.

 

 

180 fős tanulói létszámmal kezdtük meg a 2025/26-os tanévet. Az évnyitón az elsősöké volt a főszerep, akik - néhány ötödik osztályos tanuló közreműködésével - remek műsorral, jó kedvvel kezdték meg sárkánysulis kalandjaikat.

Az iskola kapuját egy szép virágos boltív jelképezte, melyen átlépve tanítóik várták őket nagy szeretettel.

A legkisebbeket nemzetiségi szokás szerint ajándéktölcsérrel köszöntöttük, amit településeink polgármesterei: Bakai Zsolt, Klenotáné Nádudvari Hajnalka és Tóth János adtak át.

Újra együtt a csapat! Mindenkinek sok sikert!