Péntek reggel bringára pattantunk, és az autómentes nap alkalmával meglátogattuk Kisbéren a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóit.

Mielőtt elindultunk ellenőriztük a kerékpárokon, hogy minden megfelelő-e, majd irány a régi úton Kisbér felé. Körülbelül fél óra alatt értünk át. Az iskolában  az igazgatónő és a tanárok nagyon kedvesen fogadtak minket. Körbevezettek az intézményben, elmondták mit merre találunk.

Kicsengettek, az udvaron megismerkedtünk a kisbéri diákokkal, meséltek az iskolájukról.

Miután vége lett a szünetnek egy kerékpáros közlekedésről szóló előadáson vettünk részt, ahol átismételtük a KRESZ táblákat és a szabályokat.

Ezt követően egy ügyességi pályán mehettünk végig kerékpárjainkkal, focizhattunk és pingpongozhattunk.

Vége lett a napnak, elköszöntünk és visszatekertünk Bakonysárkányba.

Nagyon eredményes napot zárhattunk le, köszönjük szépen a Kisbéri Petőfi Sándor Általános Iskola tanárainak és diákjainak, hogy vendégül láttak minket.

 

Vajda Zsombor, 8. oszt.