A Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár Betlehem készítő versenyt szervezett, melyre Heller Barbara, 6. osztályos tanulónk is nevezett. A „művet” kerámia szakkörön, iskolánk alkotópadlásán készítette. A versenyen különdíjat nyert alkotásával. Az oklevelet és a díjat november 24-én vette át Győrben ünnepélyes keretek között. Barbara így ír az eseményről:

„Pénteken ünnepélyes megnyitóra, eredményhirdetésre és díjátadóra mentünk a Győri Egyházmegyei Kincstár által rendezett Betlehem kiállításra. Szépen berendezett termek, igényesen feldíszített karácsonyfák vártak. Vendéglátóink forralt borral, teával és pogácsával kínáltak. Karácsonyi énekeket, szívhez szóló beszédeket hallhattunk. A gyerekek már alig várták a beszédek végét. Megkezdődött a díjátadás. Először az alsó tagozatosok legjobbjai kapták meg díjaikat. Következett a felső tagozatosok dobogósainak díjátadása, aztán a várva várt pillanat is megérkezett. Az első különdíjas én voltam. Nagy szeretettel fogadtak a díjat átadó férfiak. Azután megnéztük a többi alkotást is. Különféle technikával készültek, az egyik kedvencem a mézeskalácsból készült Betlehem. Külön köszönet Emese néninek, aki lehetővé tette számomra az alkotás létrehozását. Jó lenne még több kerámiát készíteni.”

Gratulálunk Barbarának és tanárának a díjhoz!