Bakonysárkányban hagyományosan nagy hangsúlyt kap a német nyelv oktatása: a gyerekek első osztálytól kezdve heti öt órában, nemzetiségi nyelvként tanulják a német nyelvet. Ennek köszönhetően felső tagozatra már stabil, mérhető nyelvtudással rendelkeznek. A Bakonysárkányi Német Önkormányzat minden évben támogatja a tanulók részvételét a speciálisan ezen korosztály számára kifejlesztett Junior nyelvvizsgán, melyet az ELTE Origó Nyelvi Centrum szervez és bonyolít le Budapesten, a Rigó utcában.

Idén három hatodikos tanuló vállalta a megmérettetést.

A nyelvvizsgát bő két hónapos intenzív felkészülés előzte meg, ami sok időt és befektetett energiát igényelt, hiszen az iskolában végzett munka mellett folyamatos otthoni tanulásra is szükség volt.

A felkészülés során a tanulók megismerkedtek a nyelvvizsgán előforduló típusfeladatokkal, majd minta feladatsorok segítségével szereztek rutint ezek megoldásában. A szövegekben felbukkanó ismeretlen szavakat külön füzetbe gyűjtve tanulták meg. Szintén külön füzetben dolgozták ki a szóbeli vizsga témaköreit, amire emellett képleírással, szóbeli kérdés-válasz gyakorlatokkal és hallás utáni szövegértés gyakorlásával készültek.

A vizsgán szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon hasznos dolog átélni a valódi vizsgahelyzetet. Legyőzhető általa a későbbi „vizsgadrukk”, megtapasztalható, hogy nem kell félni a vizsgáztatóktól és a feladatokban, valamint azok lebonyolításában is kiismerik magukat a résztvevők. Nem utolsó sorban pedig nagyon fontos visszajelzést kapnak arról, hogy a felkészülésük és az eddigi nyelvtanulásuk mennyire volt sikeres, ami fontos motivációt jelent nyelvtudásuk továbbfejlesztéséhez.

Gratulálunk Cseszneg Fanni, Hajnal Brigitta és Tóth Ádám hatodikos tanulóknak a sikeres nyelvvizsgához!

Szabó Magdolna

német nyelvtanár

19 versenyző közül idén Nagy Csenge harmadik osztályos tanuló nyerte el a „Bakonysárkány legjobb németese” címet.

Csenge komoly esélyekkel indult a versenyen, hiszen pontos nyelvtudása, jó nyelvérzéke már órákon is megmutatkozott és a versenyre való felkészülése is nagyon alapos volt. Arra azonban nem sokan számítottak, hogy a fődíjat olyan valaki viszi el, aki a legfiatalabb korosztályt képviselve, először indult a versenyen, így nem rendelkezik még versenyzői rutinnal.

A verseny után megkérdeztük, mi lehet a sikerének titka. Úgy gondolja, hogy elsősorban a folyamatos tanulás segítette hozzá a győzelemhez. Ezen kívül úgy érzi, Holland nyelvtudása is hozzájárult ahhoz, hogy jól tud németül.

A vele készített német nyelvű interjúban az alábbiakat mesélte:

Ich heiße Csenge Nagy, ich bin 8 Jahre alt. Ich lerne Deutsch seit zwei Jahren in der Schule und zu Hause mit meiner Mutter. Sie kann Deutsch. Ich mache die Hausaufgabe und meine Mutti kontrolliert sie.Wir lesen, schreiben und sprechen ein bisschen jeden Tag.

Deutschsprachige Filme sehe ich nicht aber manchmal höre ich Musik auf Deutsch. Im Wörterbuch suche  ich deutsche Wörter.

Auch meine Oma und mein Stiefvater sprechen Deutsch. Meine Oma war in Deutschland, ich nicht. Ich war in den Niederlanden. Ich möchte einmal nach Deutschland fahren. Ich möchte Lehrerin werden.

Ich mag Deutsch.

Nagy Csengének hívnak, 8 éves vagyok. Két éve tanulok németül az iskolában és otthon, anyukámmal. Ő tud németül. Elkészítem a házi feladatot és ő ellenőrzi. Írunk, olvasunk és beszélünk egy kicsit minden nap.

Német filmeket nem nézek, de néha hallgatok németül zenét. A szótárban német szavakat keresek.

Nagymamám és a nevelőapukám is beszélnek németül. A nagymamám volt Németországban, én nem. Én Hollandiában voltam. Egyszer szeretnék elutazni Németországba. Később tanár szeretnék lenni.

Szeretem a németet.

Gratulálunk Csengének a kiemelkedő eredményhez és további sok sikert kívánunk a nyelvtanuláshoz!

 

Szabó Magdolna

német nyelvtanár

Minden évben részt veszünk a Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei döntőjén. Az idei tanévben is az osztályok legjobb matekosai képviselték iskolánkat. A versenyen több tanulónk dicséretes eredményt ért el, melyhez az intézményvezető is gratulált. Íme a dicséretben részesült tanulók: Molnár Dávid, Egri Bence, Szabó Péter, Ferenczi Gábor, Cseszneg Fanni, Takács Dominik, Molnár Dorka.

Gratulálunk a tanulók teljesítményéhez és köszönjük a pedagógusok felkészítését!

Iskolánk tanulói az elmúlt években a megye legjobbjai közt szerepeltek a Teleki földrajz és a Kaán természetismeret versenyeken. Szinte minden évben volt országos döntősünk is. Ebben az évben megint készülünk a megyei döntőre. Az iskola delegáltjait házi versenyen választottuk ki az osztályok legjobbjai közül. A Kaán versenyre továbbjutott: Kokas Nikoletta, Molnár Rebeka, Tóth Martin, Hajnal Brigitta, Cseszneg Fanni.

A Teleki döntőbe került: Varga Tamás és Cseszneg Dorina.

2018. március 4-én Takács Dominik János, iskolánk 7. osztályos tanulója részt vett a Székesfehérvárott megrendezett VI." Mezőföld virágai " szólótánc versenyen. A 92 néptáncos közül, akik Soprontól Százhalombattáig érkeztek a művészeti iskolákból, Dominik megkapta a kitüntető  " Mezőföld virága" címet.

Molnár Gábor, tánctanár