A bakonysárkányi iskola alsó tagozatos diákjai idén is részt vettek a már hagyománnyá vált gyalogtúrán. A kellemes ám kicsit fárasztó kirándulásra szeptember 29-én, pénteken került sor. Az időjárás nagyon kedvező volt, gyönyörű napsütésben tehettük meg utunkat a falun kívül található mesterséges tóig.

 

Sétánk során többféle növényt, számtalan állatnyomot és az égbolton cikázó madarat figyelhettünk meg.  A leengedett sorompónál éppen a Sorompó dalt énekeltük, mikor váratlanul elrobogott előttünk egy vonat és valóban integethettünk az utasoknak.

A harmadikosok szabadtéri környezetismeret órát tartottak, ahol különböző településfajtákkal és azok jellemzőivel ismerkedtek meg magyar és német nyelven.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat, élvezték a szabadban való gyaloglást és a kellemes, friss levegő az étvágyukat is meghozta. A visszafelé út azonban hosszabbnak tűnt. Fáradtan, de élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva érkeztünk meg az iskolába. Egy kis pihenés után mindenkinek jól esett az ebéd.

Malcsik Józsefné, tanítónő