A kisbéri általános iskola évek óta szervez természetismereti tanulmányi versenyt az 5-6. osztályos diákoknak. Nevezni egy környezetvédelmi plakáttal lehet, majd az iskolákba kiküldött feladatsort kell megoldani. Azokat a csapatokat hívják be a döntőbe, akik az előzetes feladatokat sikeresen teljesítik. Iskolánkból Benczik Amanda, Varga Eszter és Varga Tibor 6. osztályos tanulók csapata vehetett részt a versenyen.

term

Március 31-én, Kisbéren egy írásbeli feladatsort kellett megoldaniuk, melyre 60 perc állt rendelkezésükre. Ezután egy előadást, illetve prezentációt kellett tartani a többi tanuló, a kísérő pedagógusok és a zsűri előtt valamely természetismereti témáról. A prezentáció sikeréhez Wágner Gábor is hozzájárult informatikai ismereteivel.


A zsűri összegezte az írásbeli és szóbeli verseny pontszámait, majd kihirdette az eredményt. Nagy örömünkre szolgált, hogy csapatunk ebben az évben is első helyezett lett. A diákokat Benis István tanár úr készítette fel.

 

Gratulálunk nekik!