Kedves Gyerekek!

Nagyon jó hírünk van számotokra. Október 14-én iskolánkba jön a FIZIBUSZ.

A Fizibusz egy speciális mikrobusz, felszerelve minden olyan demonstrációs eszközzel és technikai felszereléssel, amely szükséges egy izgalmas és maradandó élményt nyújtó rendhagyó, kísérletezős tanórához. A kísérleteket jó humorú pedagógusok mutatják be. A foglalkozás egy tudományos show, melyen az iskola valamennyi tanulója részt vesz. Úgy gondoljuk, hogy a nagyobbaknak fizikából, kémiából komoly segítséget nyújt a tananyag megértéséhez, könnyebb elsajátításához. A kicsiknek pedig maradandó élményt jelent, melyre akkor is vissza fognak emlékezni, ha később tanulják majd a természetismereti tantárgyakat.

Az előadás 11 órakor kezdődik.

Kpkivgs

Benisné Manner Melinda, igazgató

Osztályom tanulóit és a Zöldsárkány csoport tagjait bíztattam, vegyenek részt az „Itthon vagy – Magyarország, szeretlek” akcióban. Földrajz szakos tanárként nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek minél több tájat ismerjenek meg személyesen is. Ezt először szülőhazánkban, azon belül szűkebb környezetünkben tehetjük meg.

Másrészt azt gondolom, hogy a környezetről való tanulás legnagyobb hatékonysággal csakis a környezetben valósulhat meg, ezért a tanulmányi kirándulás, a túrázás a tanulók környezeti nevelésének, a környezetkímélő magatartásuk, pozitív környezeti attitűdjeik kialakításának egyik legfontosabb színtere. A túrák során megteremthetjük az érzelmi vonzódást a természet iránt, s kialakíthatjuk azoknak a szokásoknak a körét, amelyek szilárd alapot adhatnak a korszerű környezeti kultúra, a környezetvédő, természetszerető ember személyiségének kialakításához.

03 06

Jó ötletnek tartottam az Önkormányzat felhívását, hogy Szent Mihály nap alkalmából kerekezzünk el a Bakony egy szép tájára, a csatkai szentkúti erdőbe. Tizenöt diákkal  indultunk útnak Bakonysárkányból. Néhány tanítványunk Vérteskethelyről jött, mások Akán csatlakoztak. Az időjárás kedvező volt. Nem túl meleg, kicsi szél. A terep azonban embert próbáló, dimbes-dobos.

01 18

Jól esett az otthonról hozott szendvics és a pihenő a csatkai erdőben. Még arra is szántunk időt, hogy vízvizsgálati kofferünk segítségével megvizsgáljuk a forrás vizét. Közepes nitrát mennyiséget mértünk, melyen magunk is nagyon meglepődtünk. Ezért aztán többen is leellenőriztük a vizsgálati eredményt.

12 16

Csatkáról Súrra kerekeztünk, majd Ácsteszéren és Akán áthaladva értünk haza. Nem volt könnyű, hiszen 40 km-t tekertünk, de mindenki kitartó volt és végigbírta a távot.

Benis István, földrajz tanár

A „Sárkány” nevű települések iskoláinak találkozóján vettünk részt pénteken, ezúttal Bősárkányban. Az iskola játékos, sportos programjai között kiemelt szerepe van az „Eötvös kupa” focibajnokságnak. Ezen a mi iskolánk tanulói is részt vettek. A gyerekek derekasan küzdöttek a nagyobb létszámú iskolák – Bősárkány, Szil/Szilsárkány és Kóny – csapata ellen. Jót játszottak, élvezték a rendhagyó iskolai programot. A diákokat Molnár Gábor tanár úr készítette fel.

IMG_1287 IMG_1290

Nyolcadik osztályosként a gyermeknek még nehéz eldönteni, hogy felnőtt korában mivel szeretne foglalkozni, mi az a foglalkozás, szakma, ami kitartóan érdekli, és azt a későbbiekben szívesen is végzi. Ez a döntés fontos –lehet, hogy életre szól-, ezért körültekintően kell dönteni. Diákként és majd felnőttként is törekedni kell arra, hogy a választott munka és egyéb tevékenységek elégedettséggel töltsék el a tanulókat. Nemcsak az a fontos, hogy a szakmájával sok pénzt keressen az ember, hanem a hivatást kell megtalálni, azt a szakmát, amiben örömét is leli. Ennek függvényében a választott szakma hivatássá válhat.

Megfelelő mennyiségű időt és energiát kell a pályaválasztásra szánni, hogy jó döntést tudjanak hozni a gyermekek.

Mi alapján kell dönteni? Milyen szempontokat kell figyelembe venni, hogy merre orientálódjanak a tanulók?

Az érdeklődés.

A tanulmányi eredmény.

Szülők, pedagógusok tanácsai.

A döntéshozatalhoz, a középiskola választásához a mi iskolánk is próbál segítséget nyújtani. A helyes pályaválasztást alapos és tudatos felkészüléssel készítjük elő.

Az osztályfőnöki órákon már előzetesen sokat beszélgettünk a tanulók terveiről, a tanulmányi eredmények és az érdeklődés, képességek alapján milyen középiskolát válasszon a gyermek, hová vannak reális esélyei, hogy felvételt nyerhessenek és el is tudják majd azt az intézményt végezni. Az interneten szakmaismertető filmeket tekintettünk meg. A filmek tájékoztatták a továbbtanulókat, hogy mire számíthatnak, ha egy adott foglalkozást választanak, milyen körülmények között, milyen eszközökkel fognak dolgozni. Betekintést  kaphattak néhány új (vagy számukra új) szakmába is.

Igénybe vettük a Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának tájékoztatását, segítségét, kihelyezett pályaorientációs foglalkozás keretében. A foglakozás témája a pályaorientáció az alábbi témakörökben.

A pályaválasztás jelentősége, fő lépései.

Szabadidős érdeklődésvizsgáló kérdőív kitöltése, konkrét pályaterületek, szakmák áttekintése.

Ezen a csoportfoglalkozáson a 8. osztállyal együtt a 7. osztály is részt vett, hiszen nemsokára nekik is választani, dönteni kell.

IMG_0794 IMG_0801

Szülői segítséggel „szakmatúrán”, üzemlátogatáson vettünk részt a Rába Mór KFT-nél. Itt információkat gyűjthettünk több szakmáról, nők és férfiak által végezhető munkaterületekről, a munkakörülményekről. Betekintést nyerhettünk a gyár különböző területein folyó munkákba, különféle gépeket figyelhettünk meg működés, termelés közben.

IMG_0808 IMG_0818

Novemberben a 7-8. nyolcadikosokat Pályaválasztási Kiállításra is elvisszük, ahol a megyében működő intézményekről személyesen is információkhoz juthatnak. A „Szakma –szigeten” számos munkáltató  bemutatja az üzemében fellelhető szakmákat.

Körültekintő pályaválasztást és sok sikert kívánok minden nyolcadikos tanítványunknak!

Beke Ildikó, pályaválasztási felelős

Éppen 156-an ültünk be hétfőn délelőtt a Faluházba, mert Tóth Pál matematika-fizika szakos pedagógus Energia Sulivá változtatta az épületet. Minden diák és pedagógus kíváncsi volt a látványos kísérletekre, fizikai magyarázatokra. A tanár úr már hat éve a „Fizibusszal” járja az országot. Az a célja, hogy kedvet csináljon a fizika tanuláshoz, felkeltse a gyermekekben a tudás iránti vágyat. Fontos téma volt az előadáson az energia. Az energiatakarékossággal kapcsolatban elhangzott, hogy az összes háztartási rezsiköltség hatvan százalékát teszi ki a fűtés, sokat költünk a meleg vízre is, és csak a kiadások három-négy százalékát emészti fel a világítás. Összehasonlításképpen a tanár úr elmondta: azzal az energiamennyiséggel, amivel egy kád vizet felfűt a villanybojler, egy telefontöltő akár évekig is lehet a konnektorban úgy, hogy nincs rajta a telefon. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy energiatakarékos izzót csak olyan helyre érdemes tenni, ahol sokáig tartózkodunk, mert különben hamar tönkremegy a le-és felkapcsolgatástól.

03 08

01 23

Az előadás tele volt látványos kísérletekkel. Néhány „mutatványhoz” egy-egy önként jelentkezőt is kihívott a tanár úr. Nagy nevetés tört ki, amikor a negatív töltések felhalmozódásának eredményeként egy negyedik osztályos kislány haja az égnek állt. Hasonló volt a diákok reakciója akkor is, amikor konfetti „szökőkutat” láthattak. Nagy érdeklődéssel figyelte mindenki, amikor a folyékony nitrogénfelhőben lecsapódó pára miatt a tanár úr egy pillanatra eltűnt a fehér „ködben”. Hasonlóan érdekes volt az „eltört” lufi vagy a kalap, melyen „átömlött” a nitrogén. Mindenki megtapsolta azt a produktumot, amikor egy hagyományos, ám kissé átalakított szívószállal szolmizációs hangokat játszott Pali bácsi. Ennél is érdekesebb volt, amikor egy szívószál és egy tölcsér segítségével eljátszotta a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű dalt.  Az előadás látványos attrakcióval zárult. A tanár úr folyékony nitrogént töltött egy félliteres műanyag palackba, majd dugóval lezárta. Néhány pillanat alatt annyira megnövekedett a nyomás a palackban, hogy hangos pukkanással és nagy sebességgel elhagyta a dugót, amit Pali bácsi fogott, majd a palack a magasba repült.

Reméljük sokáig emlékezni fognak tanulóink a kísérletekre és sokan a magyarázatokra is. Bízunk benne, több tanuló van, aki alig várja már, hogy fizikát tanulhasson. Mindenesetre dicséretes, hogy a diákok türelmesen, többségében érdeklődve nézték és hallgatták végig a 100 perces „fizika show”-t.

 

Benisné Manner Melinda, fizika szakos tanár